Fooldalra_2017_09

Érdemes-e elrejteni a pénzt külföldön?

2011-ben a Tax Justice Network (TJN) „szakértői”/újságírói megjelentettek egy tanulmányt, amely szerint a különböző offshore pénzügyi központokban (Offshore Financial Center, OFC) kb. 21 000-32 000 milliárd dollárnyi összeg van elrejtve, depozitálva, befektetve. A TJN-hez kapcsolódó „szakemberek” ennyire becsülték azt az összeget, amelyet többnyire az elmúlt 50 évben halmoztak fel ezek a helyszínek Svájctól a Kajmán-szigetekig.
Az összeg nagyságát azóta sem támasztotta alá senki tényleges bizonyítékokkal, azonban bizonyára több ezer milliárd dollárról lehet szó. Ez a vagyontömeg jó fél évszázad alatt vándorolt át azokra a helyekre, amelyek diszkréciót és kedvezőbb adózást kínáltak a vagyon tulajdonosainak. Mert erre volt, van és lesz is igény, mindez nem újdonság. A folyamat tehát nem új, a gazdaság és a politika csinálói pontosan tisztában voltak/vannak ennek a mechanizmusnak a játékszabályaival. Ezért is nevetséges a Panama Papers kirobbantása, hiszen bármelyik nagyobb szolgáltató szervereit meghekkelve hasonló eredményre juthattak volna. Hatalmas mechanizmusokról van szó, hiszen a világ legnagyobb bankjai, befektetési alapjai, biztosító társaságai, multinacionális cégei költöztek ki a 60-as évektől kezdve ezekbe az OFC-kbe. Gondoljunk csak arra a kb. 245 milliárd dollárra, amelyet az Apple tart bermudai bankszámlákon. Ha visszavinné az összeget az USA-ba, kb. 35%-ot kellene adózni ebből a pénzből.
S itt most szigorúan minden a pénzről szól megint. Egy 3 millió euró depozittal megnyitott monacói bankszámla –mert ott kb. ennyi a kötelező minimum – után felszámított 1.5%-os vagyonkezelői díj évente majd 50 000 euró bevételt hoz a banknak, miközben a negatív kamatok miatt a tőke összege sem biztos, hogy növekedni fog a bankszámlán. De a szolgáltató, már köszöni jól érzi magát, ő garantáltan keresett egy szerződéssel félszázezer eurót. Szorozzuk ezt fel azokkal az ezer milliárdokkal, de akár annak töredékével. A pénzügyi világ jutaléka gigantikus, amelyet valójában az ügyfél fizet a saját tőkéjéből akár van nyeresége, akár nincs.
Egy dolog szintén nagyon jellemző erre a folyamatra: az így elhelyezett tőke egy jelentős része nem aktív befektetésekbe vándorol, hanem passzív módon maximum kötvényekben, részvényekben és egyéb más befektetésekben landol. Az ügyfeleket sokszor a hozam sem érdekli, csak az, hogy biztonságban legyen a pénze, még ha magas költségekkel is, hiszen egy privát banki számla fenntartása nem kevésbe kerül.
Kérdés, hogy a világszintű igény meg fog-e változni az automatikus információcsere korszakában? A válaszom az, hogy aligha. A világban felhalmozódó gazdagság, vagyontömeg növekszik. Ez ma már nemcsak Észak-Amerikára, Európára jellemző, hanem az ázsiai gazdasági növekedés miatt Kínára, Indiára, de akár Vietnámra is. A világ gazdagjai továbbra is keresni fogják azokat a több évtizede működő helyszíneket, nevezzük őket Offshore Pénzügyi Központnak, „safe haven”-nek, amelyek biztonságot, stabilitást kínálnak a vagyontömeg kezelésére.
De vajon egy „szerényebb” ügyfélnek, akinek nincsenek milliárdjai, érdemes-e offshore cégekben, struktúrákban, pénzügyi megoldásokban gondolkodni? Tekintetbe véve, hogy az információcsere korszakában a hazai adóhivatal információval fog rendelkezni arról, hogy hol van bankszámlája az illető személynek, még akkor is, ha az egy külföldi, esetlegesen egy cég számára megnyitott bankszámla.
Véleményem szerint egy ilyen külföldi céges bankszámla még mindig számos olyan előnyt kínál, amelyet érdemes kihasználni. A teljesség igénye nélkül 5 pontban foglalnám össze az előnyöket:
Ez egy legális megoldás, amely akkor is az marad, ha az információcsere beindul. Külföldi céges bankszámlán tartani a pénzt nem bűncselekmény, hanem egy olyan lehetőség, amellyel mindenki szabadon élhet, természetesen az adószabályok betartásával, legyen szó a személyi jövedelemadó szabályairól, vagy éppen az ellenőrzött külföldi társaság előírásairól.
A külföldi bankszámla része lehet a portfólió diverzifikálásának. Az ország kockázatok kikerülésének egyik legjobb eszköze, ha attól az országtól függetlenül, amelyben élünk, máshol tartjuk a vagyonunk egy részét. Érdekes történelmi példa a II. világháború Európában. Ha végiggondoljuk, szinte az egész kontinens érintve volt, de valami miatt Hitler még sem rohanta le Svájcot, amely akkoriban sem rendelkezett jelentős haderővel.
A cégvagyon elkülönül a magánvagyontól. Ezért vagyonvédelmi szempontból is jelentősége lehet, ha a vagyon egy része nem magánszámlákon jelenik meg, hanem külföldi céges számlán kerül befektetésre, kezelésre. A magánvagyon mindig „sérülékenyebb”, könnyebben hozzáférhető mások számára, akár a hitelezőkről legyen szó, akár egy közlekedési baleset károsultjáról, aki a gazdag embertől mindig nagyobb kártérítést akar beszedni. Évek telhetnek el, mire egy ilyen per során a külföldi céges bankszámlához eljutnak.
Egy offshore cég szabadon költekezhet, különösen, ha 0 az adója. Ez egy nagyon érdekes tétel, amelyre kevesen gondolnak. Egy cég a szabályosan leadózott pénzét ezekben az országokban számos dologra költheti. Fizethet osztalékot a tulajdonosoknak, amely a leggyakoribb célja kell legyen a vállalkozási tevékenységnek. Természetesen ezt követően a magánszemély a megkapott osztalékot már azok szerint a szabályok szerint adózza le, amelyeket az az ország ír elő, ahol az illető adórezidens. Ez további adókat jelent. Egy akár dubai, akár hongkongi cég viszont költheti az adózott pénzét – hiszen vehet akár yachtot – és fizetheti annak személyzetét, valamint a hajó fenntartási költségeit. Azt sem kötik szigorú szabályokhoz, hogy hány repülőjegyet és milyen osztályon utazva vehet a cégben közreműködőknek, milyen szállodában szállásolja el az üzleti ügyben utazókat, vagy éppen hányszor mehetnek étterembe a cég pénzén. Egy offshore cég esetében nem lehet meghatározni egzakt módon, mi minősül üzleti ügynek. S az üzleti utazások egy jelentős része akár konkrét üzlet vagy siker nélkül is zárulhat. Mint ahogy ez így van a valóságban is.
Diszkréció, a hazai „jóakarók” ellen. A vagyon továbbra is a diszkréciót kedveli. Bár számos ember szeret hivalkodni a vagyonával, a többség inkább kerüli a feltűnést. Pontosan azért, hogy elkerülje a „jóakarók” figyelmét. Kinek van kedve ahhoz, hogy akár az ismerősei, barátai, szomszédai hozzá járjanak kölcsön kérni, mert neki több van? Gyakran még a legközelebbi rokonoknak sem lehet elmondani, mennyit keresünk, mert az irigységen túl azonnal igényekkel lépnek fel. S a sort folytathatnám az önjelölt barátoktól, barátnőktől kezdve, akik szintén anyagi igényeket támasztanak egy gazdagabb emberrel szemben. S mindez független az adózástól. Lehet 0 az adó a saját országunkban, ez a kérdés akkor is fel fog merülni, itt még adótervezésre sincs szükség.
A LAVECO Newsletterek cikkei mindig szándékkal születnek. Azzal a szándékkal, hogy akik olvassák, azok utána tudásukat, információikat tekintve „gazdagabbak” legyenek és jobb döntéseket tudjanak hozni. Mi azt szeretjük, ha Ön, kedves olvasó, a nyertesek oldalán áll. A XXI. század eleje a dinamikus változásokról szól. Amelyekről az előzőekben írtam, évszázadok óta meglévő esetek, helyzetek, emberi jellemzők. Amióta a vagyon „vagyon”, a kezelése, biztonságba helyezése gonddal, fejfájással jár. De az is fontos, hogy a fogyasztás-felhalmozás értelmes egyensúlyát meg tudjuk teremteni. Mit ér a pénz, ha csak a bankban hever, nem fektetjük be, vagy éppen nem éljük fel értelmesen? S egy üzletember esetében ez nem csupán nemzeti, hanem jellemzően nemzetközi szinten is felmerülő kérdés.

Üdvözlettel:

Váradi László
Ügyvezető igazgató